A citera magyar népi húros hangszer, amelyet pengetéssel szólaltatnak meg.
Цитера е унгарски фолклорен инструмент, кој најчесто се користи за традиционалните танцови или ора.
Játék közben asztalra fektethető, legegyszerűbb változatában téglalap alakú hasáb formájú.[1]
Може да се стави на маса за време на играње, Цитера има наједноставна форма, изгледа на правоаголен блок.
A kora középkorban, a keresztény monostorokban a monochordot szintén hasonló funkcióban használták és a legkorábbi ábrázolása 1100-ból, az augsburgi Szt.Ulrik és Szt. Afra apátság kéziratából ismert. A monochord fontosságát igazolja, hogy a korszak legismertebb zeneteoretikusát, Arezzói Guidót és pártfogóját, Theobald püspököt szintén egy monochorddal ábrázolják egy 12. századra datált délnémet kézirat miniatúráján. De már a 11. században a Ruhr vidéki Werden apátságban készített zsoltár egyik miniatúráján jól látható, hogy a monochordot a vonós lírával és a pszaltériummal együtt tánckísérő hangszerként is alkalmazzák.
.
Dánia déli részén, Fyn szigetén található Rynkeby, amelynek templomi freskóján 31 zenélő angyal közül az egyik hosszú, vékony három húros citera típusú hangszeren játszik. Az 1560-ra datált ábrázoláson látható hangszertípus valószínűleg a Langeleg vagy Hummel hasáb citeratípusok egyik korai formája, amely főleg a protestáns északi népek körében terjedt el. A típus későbbi jellegzetessége, hogy a húrok feszességét a vonós hangszerekhez hasonló kialakítású kulcsszekrénnyel lehet szabályozni.
.
Ehhez hasonló citera típusok Franciaországban a Vogézek környéki épinette des Vosges és az alpesi népek körében elterjedt Scheitholt. Ez utóbbi hangszerelnevezés az alnémet Scheitholt ’hasáb fa’ kifejezésből származik, ami Michael Praetorius „Syntagma Musicum II.” című, a kor hangszereit bemutató könyvében vágáns, csavargó hangszerként szerepel. A történeti adatok áttekintése pedig arra mutat, hogy ez a hasábcitera típus terjedt el a 18. század folyamán cseh, morva és szlovák közvetítéssel, először az Alföldön, majd a magyar nyelvterület nagy részén.[4]
[1]
A citerafélék családjába tartozó hangszerek a világ szinte minden táján megtalálhatóak, gyakran egymástól nagymértékben eltérő méretű és formájú hangszerek tartoznak ide. A citerák fontos közös jellemzője, hogy a húrok a hangszertest felett húzódnak végig, nyakuk nincsen[2]
[1]Музички инструменти кои припаѓаат на унгарската традиционална музика може да се најдат речиси насекаде во светот, често со многу различни големини и форми.
Citera
цитера
A hangszer nagyjából téglalap alakú. Hossza körülbelül fél méter.
Инструментот е приближно правоаголен.
Az egyik hosszanti oldala egyenes vonalú.
Должината е околу половина метар.
Itt helyezkedik el a fogólap (menzúra).
Една од неговите надолжни страни е исправена.
A fogólapon egymástól különböző távolságra helyezkedik el a két sor érintő. A külső soron a hét törzshang van, két és fél oktáv szélességben.
Има два ред од кој надворешниот ред има седум тонови , широки две октави.
A belsőn a kromatikus hangok találhatók.
Во внатрешноста има хроматски звуци.
A két hangsor egymáshoz való viszonya megegyezik a zongorán található fekete és fehér billentyűk szerepével. A fogólap mellett jobb oldalon van az oldalrész, itt pengetnek.
Односот помеѓу двете фази е ист како и црно-белите копчиња на пијаното .
Három csoportba sorolhatók, citerától (készítőtől, mérettől) függően az egyes csoport húrjainak száma változhat.
Тие можат да бидат поделени во три групи, во зависност од бројот на жици .
A magyar citera zömében mixolid hangsorú, kvintelő hangszer.
Унгарското цитеро е главно мешан типичен инструмент.
Transzponálás nélkül harmonikusan szól rajta a C-dúr, d-dór, e-frig, g-mixolid típusú dallam. A kísérőhúrok nélkül szinte bármi lejátszható rajta.
Без транспозиција, C-m, D, F, Gm-може да се изведат како акорди.
A citera pengetésére 40-50 évvel ezelőtt kizárólag kihegyezett tollat (szárny és faroktollat) használtak. Ezt mára teljesen kiszorította a szabvány háromszög alakú, közepes keménységű műanyag pengető.
Пред 40 до 50 години се користело само заострено пенкало за да се удира по цитерото додека се свири.
A ma leggyakrabban elterjedt változat a "Dunántúli hasas" és az "Alföldi kölyökfejes" citeratípus keveréke.
Најчесто користената варијанта на свирење денеска е мешање на "Dunántúli hasas" и "Alföldi kölyökfejes"
Eredete
Потеклото
A közhiedelemmel ellentétben, nincs arra vonatkozó megbízható adatunk, hogy a honfoglaló magyarság használt volna a néphagyományból ismert citerafélékkel rokonítható, pláne nem azokkal történeti kapcsolatba hozható citera típusokat.
Спротивно на популарното верување е дека нема веродостојни податоци дека Унгарците го користеле видот цитера познати по народната традиција, а не по историските типови на цитера.
Habár a Gesta Hungarorum 46. fejezetében található „Et omnes symphonias atque dulces sonos cythararum et fistularum cum omnibus cantibus ioculatorum habebant ante se.” szövegrészben található cythara alakban némelyek a citerát vélik felfedezni, de a középkori hangszerelnevezések nyelvészeti elemzése inkább arra mutat, hogy az Anonymus által említett cythara hangszernév a kora középkorban elterjedt, vonóval is megszólaltatott kithara, a Cythara Teutonica lehetett. Emellett a korszak hangszerábrázolásainak az elemzése arra enged következtetni, hogy ebben az időszakban húros hangszer jelentéstartalommal kithara-nak nevezték a hárfát, lo. „Hortus Deliciarium” (1167-85) és a citerákhoz hasonló, de azokkal történetileg nem rokonítható pszaltériumokat is, lo. „De rerum naturis” (842-847).
Анализата на музичките престави сугерира дека, во овој период, на харфата,"Hortus Deliciarium" (1167-85) се појавиле слични и историски поврзани со работи со цитера, ,,De rerum naturis" . (842-847).
Magyar nyelvterületről a citera legkorábbi leírása Balla Antal 1774-es zeneelméleti írásának „Az Tombora és Czimbalom honnét vette eredetét” fejezetében olvasható, ahol a monochord készítésének leírásában a „citera” szó helyett a „tombora” elnevezés szerepel és nem véletlen, hogy a tambura kifejezés az 1940-50-es évekig a citera általános elnevezése volt az Alföldön. Szintén az ún. hasábcitera „tambura” elnevezését látszik igazolni, hogy az Udvarhely (Hargita) megyei Etéden használt timbora, amit már Orbán Balázs is leírt, egy éllel összeenyvezett, falapokból álló, hat fakulcsos húrrögzítésű hasábcitera jellegű népi zeneszerszám.
Најраниот опис на цитера во областа на унгарскиот јазик може да се најде во поглавјето на теоретската книжевност на Антал Бала во 1774 година, "Каде настанале потеклото на Томбора и Цимбалом", каде што во описот на производството на монохрдорот се користи зборот "томбор" наместо "citrera" и не е случајно што терминот " до 1940-тите, станува вообичаено име. Исто така се верува дека доказ за timbora се користи во Udvarhely.
A manapság használt citera elnevezés csak a 19. század első felében a Dunántúlon megjelenő salzburgi citera típussal együtt kezd elterjedni.
Името цитера што се користи денес започнува да се шири во првата половина на 19-тиот век.
A hasábciterák ősének tekinthető Scheitholtból a keleti Alpokban a fejlődött ki a 18. század végén az ún. Mittenwaldi forma, ami egy diatonikus, fogólappal ellátott, jellegzetes körte alakú hangszertestű citera típus.
Во Источните Алпи се развиле од крајот на 18 век до т.н. Mittenwaldi, круша во облик на инструмент со круша во облик на тело.
A hangszertest formai változásához a lanttípusú ciszter szolgálhatott mintául, amelynek elnevezése szintén indirekt kapcsolatba hozható a citerával.
За формалната промена на инструменталното тело, цитера можело да служи како модел, чие име може да биде индиректно поврзано со цитратот.
Ugyanebben az időszakban megjelent Halleinban egy hasas-kisfejes kiképzésű, diatonikus fogólappal ellátott citeraforma, amelyet a közeli nagyvárosról salzburgi citera típusnak neveznek és amely típus morfológiailag egyértelműen rokonítható a Dunántúl területén elterjedő népi elnevezéssel hasas citera típussal.[3]
Во истиот период, во Халеин се појавила цилиндрична форма на со дијатонични клешти која се нарекува салцбургски цитерски тип од блискиот град, кој е јасно морфолошки поврзан со популарниот тип цитрин во Трансдунавија.
A Firenzei Köztársaság ( latinul : Respublica Florentina, olaszul : Repubblica fiorentina ) egy független köztársaság Észak-Olaszországban, amely 1115-1185 és 1197-1532 között létezett.
Република Фиренца (латински: Respublica Florentina, италијански: Repubblica fiorentina) — независна република во Северна Италија која постоела во периодот 1115-1185 и 1197-1532 година.
A köztársaság független községként jött létre Firenze városában , de hamarosan megszilárdult Toszkána északi és középső részén, és az egyik legfontosabb szerepet kezdte betölteni az itáliai politikai rendszerben.
Републиката била основана како независна комуна во градот Фиренца, но наскоро се зацврстила во поголемиот дел од северна и централна Тоскана и започнала да ума една од најважните улоги во политичкиот систем во Италија.
A Firenzei Köztársaság egy összetett kormányzati rendszert hozott létre, amely azon alapult, hogy a hatalmat nem egy személy bitorolja, és az állampolgárokat bevonják az állami szervek kialakításába.
Република Фиренца создала сложен систем на управување заснован на неузурпација на власта од едно лице и вклучување на граѓаните во формирањето на државните органи.
A 13. és 14. században Firenze gazdasági fejlődése nemcsak OlaszországItália, hanem Európa egyik legfejlettebb országává tette.
Во 13-14 век економскиот развој на Фиренца и донела да стане една од најјразвиените земји не само во Италија, туку и во Европа.
Firenzében született meg először a manufakturális gyártás, és társadalmi konfliktusok kezdődtek a bérmunkások és a munkaadók között.
Во Фиренца најпрвин се родило мануфактурното производство и започнале социјалните конфликти меѓу наемните работници и работодавачите.
1434-ben Firenzében a Medici-dinasztia került hatalomra, ezalatt az ország átalakult.
Во 1434 година во Фиренца на власт се утврдила династија Медичи, во кој период државата се трансформирала.
A 14. században Firenze az olasz reneszánsz vezető központja lett, főszereplők Dante Alighieri, Francesco Petrarca, Giovanni Boccaccio, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Niccolo Machiavelli és még sokan mások.
Во 14 век Фиренца станала водечки центар на италијанската ренесанса, во кој твореле Данте Алигиери, Франческо Петрарка, Џовани Бокачо, Леонардо да Винчи, Микеланџело, Николо Макијавели и многу други.