Kenéz Heka Etelka (Hercegmárok (Gajić), Jugoszlávia (ma Horvátország), 1936. október 26. – ), születési neve: Heka Etelka, magyar írónő, költőnő, énekesnő, Kenéz Ernő operaénekes özvegye.
De vita operibusque Adelheidis (! Hungarice: Etelka) Kenéz Heka poetae et cantricis viduaeque cantoris dramatici Ernesti Kenéz
Kenéz Heka Etelka és férje, Kenéz Ernő operaénekes, Kenéz Ernő Emlékszoba, Hódmezővásárhely
Kenéz Heka Etelka, Ernesti Kenéz
1936. október 26-án született az akkor Jugoszláviához tartozó Hercegmárokon (horvátul: Gajić).
Nata est anno 1936-o, die 26-o mensis octobris in oppido Galjic (Hungarice: Hercegmárok) nominato.
Édesapja Heka János, édesanyja Stok Etelka.
Matrem proh dolor! 8 annos nata amisit.
Édesanyját nyolcéves korában vesztette el, édesapja ezután újranősült.
Duos fratres habuit, quorum alter in bello mundano cecidit.
Két idősebb testvére született, de a bátyja 11 éves korában meghalt a második világháborúban egy gránáttalálat következtében.
Magistra eius erat –in aliis compluribus—cantrix dramatica illustris, nomine Margarita Markovics.
Az elemi iskolát magyarul járta végig, viszont a gimnáziumot Monostorszegen már szerbhorvát nyelven végezte. A szabadkai tanárképző után magánúton énekelni tanult Markovics Margit operaénekesnőtől, az újvidéki rádiónál énekelt, és fellépett az újvidéki színházban is, majd pedig 1966-ban Bécsben, utána pedig az NSZK-ban és Dániában énekelt.
Canebat in multis regionibus, exempli gratia in Germania et in Dania et Viennae in urbe Austriae capitali, ubi postea nonnullos annos vitam agebat. Anno 1974-o Budapestini maritum suum, nomine Ernestum Kenéz, cognovit, cuius urbs natalis oppidum ad Lacum Hod situm (Hungarice: Hódmezővásárhely).
1974-ben járt először Magyarországon, és ekkor ismerkedett meg a férjével, Kenéz Ernő operaénekessel Budapesten, de Bécsbe költöztek, ahol összeházasodtak, majd pedig az osztrák fővárosban egy éttermet vezettek.
Vitam communem agebant Viennae, postea in urbe natali coniugis supra memorata. At maritus brevi tempore mortuus est.
1998-ban tértek haza Magyarországra, azonban a férje röviddel ezután a szülővárosában, Hódmezővásárhelyen elhunyt.
Memoriam eius vidua servat et pia fundatione et honore, cuius titulus „Gyűrű-Díj” est.
Három ország állampolgára is jelenleg: Horvátország, Magyarország, Ausztria, és bár már többnyire Hódmezővásárhelyen tartózkodik, Bécsben és Szegeden is tart fenn lakást.
Saepe et largiri solet; auxilio est cantoribus cantricibusque magni ingenii, ut absque ulla difficultate studia sua facere possint.
90 könyvet írt, verses, prózai és szakácskönyveket.[1][2] Rendszeresen adakozik, jótékonykodik és mecénásként tevékenykedik, melyet több díjjal is elismertek.
Scripsit libros 90, in quibus et carmina et opera solutae orationis, librosque de arte coquinaria.
A Kenéz Ernő és Kenéz Heka Etelka Zenei Alapítványt 2007-ben hozta létre elhunyt férje, Kenéz Ernő operaénekes emlékére, és minden évben a legtehetségesebb énekeseknek adják át az alapítvány által létrehozott Gyűrű-díjat Hódmezővásárhelyen.[3]
(Vide in lexico, cuius titulus est: Wikipédia!) Affecta est multis honoribus, in quibus et honore „Pro urbe” (anno 2015-o). Nunc civis est trium regnorum: Hungariae, Austriae et Croatiae.
A főispán a Magyar Királyságban a király által kinevezett méltóság volt, aki a királyt (a kiegyezés után a kormányt) képviselte a vármegyében.
Supremus comes, Ioannes Erdődy Supremus comes fuit dignitas a rege Hungariae designata, quae regem ipsum (mox consilium administrorum regiorum) in comitatibus regni repraesentavit.
A tisztség a helyi tanácsokról szóló törvénnyel (1950. évi I. törvény) szűnt meg.
Munus anno 1950 Parlamentum Hungaricum abrogavit.
A 2022 júniusában az Országgyűlés elé terjesztett költségvetési törvénytervezet egyik pontja javasolja, hogy a kormánymegbízottakat a jövőben főispánnak hívják.
Lex appropriativa mense Iunio anni 2022 Parlamento praesentata proposuit, ut regiminis commissarii postea comites supremi nominentur.
A javaslatot az Országgyűlés 140 igen szavazattal (36 nem ellenében) július 19-én elfogadta.[1]
Rogationem legiferam Parlamentum Hungaricum 19 Iunii 2022 accepit.
Története
Historia
Az alispán (latinul: vicecomes; németül: Vizegespan) a középkori magyar vármegye ispánjának – az újkorban főispánjának – helyettese volt.
Vicecomes (Hungarice: alispán, Theodisce: Vizegespan) erat illa dignitas, quae vicem supremi comitis gerebat.
A vármegye közigazgatását vezette, a főispán után ő volt a legbefolyásosabb személy.
Comitatibus Regni Hungariae praefuit, post supremum comitem ille erat valentissimus.
Ezt a tisztséget a legtekintélyesebb és általában a legtehetősebb köznemesek töltötték be.
Hoc munere valentissimi opulentissimique nobiles functi sunt.
Első említése 1113-ból származik mint curialis comes, a vicecomes elnevezés csak a 14. századtól vált általánossá. Az ispán választotta ki a várjobbágyok közül, a bíráskodásban segítette őt, de az Aranybulla (1222) szerint csak a várnépek felett ítélkezhetett. Részesedett az ispánt illető jövedelemharmadból, amit általában az ispánnal kötött familiáris szerződése rögzített.[1] fő A 14. század közepétől kezdve a távol lévő ispán helyett az alispán elnökölt a vármegyei törvényszéken.
Primo de illo anno 1113 mentio fit ut comes curialis, haec appellatio a saeculo tanum quattuordecimo pervulgata est.