Ágnes Geréb (Szeged, 20. prosinca 1952. -) je psihologinja, opstetričarka-ginekologinja i neovisna primalja, mađarska pionirka kućnog poroda i u prisustvu očeva. [1][2] Godine 2015. Forbes ju je izabrao za 5. najutjecajniju Mađaricu u javnom životu.
Geréb Ágnes (Szeged, 1952. december 20. –) pszichológus, szülész-nőgyógyász és független bába, az apás szülés és az otthonszülés hazai úttörője.[2][3] 2015-ben a Forbes őt választotta az 5. legbefolyásosabb magyar nőnek a közéletben.
Njegov otac, György Geréb, psiholog je, c. profesor.
Édesapja Geréb György pszichológus, c. egyetemi tanár.
Od 1977. do 1994. radi na Klinici za žene u Segedinu, opstetričar-ginekolog.
1977–1994: Szegedi Női Klinika, szülész-nőgyógyász.
Od 1989. godine: Deklarira se kao neovisna primalja, od tada je prisutna na oko 3.500 kućnih porođaja kao neovisna primalja.
1989-től: Független bábának vallja magát, azóta kb. 3500 otthonszülésnél volt jelen független bábaként.
Zaposlena je u Napvilág Születésház Bt. Od 1994. godine prvo rodno mjesto u Mađarskoj osnovano je 1994. godine, a djelomično je djelovalo kao ustanova za porodično rođenje kod kuće.
1994-től a Napvilág Születésház Bt. munkatársa, 1994-ben alakult az első magyarországi születésház, részben az otthonszülések háttérintézményeként működött.
U 1997. osnivanje drugog rodnog mjesta u Mađarskoj.
1997: a második magyarországi születésház megalapítása.
Biografija
Életpályája
Knjige objavljene pod njenim uredništvom ili izdavaštvom
Gondozásában megjelent könyvek
Ona je diplomirala na Sveučilištu medicine u Szegedu u 1977.
1977-ben végezte el az orvostudományi egyetemet Szegeden.
Pripravnički staž proveo je i u Szegedu, radeći ukupno sedamnaest godina kao opstetričar-ginekolog na Odjelu za porodništvo i ginekologiju u Szegedu.
Gyakornoki idejét is Szegeden töltötte, összesen tizenhét évet dolgozott szülész-nőgyógyászként a szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán.
Od 1977. godine prokrijumčarila je muževe na porođaj, što je tada još uvijek bilo zabranjeno.[1] Majka četvero djece. [1]
1977-től férjeket csempészett be a szülésekhez, ami akkoriban még tilos volt.[1] Négy gyermek anyja.[2]
Mohammad Ghorbanpour Instrument Santour, klavir Internetska stranica https://Niutishmusic.ir/ * Mohammad Ghorbanpour på musicbrainz * Muhammad-Ghorban-Pour Mohammad Ghorbanpur på discogs Portal o glazbi
Mohammad Ghorbanpour
Matiša (Matija) Zvekanović (Subotica,[1] 17. veljače 1913. - 24. travnja 1991.) je bio istaknuti duhovnik iz zajednice bačkih Hrvata.[2] Bio je obnašao dužnost biskupa Subotičke biskupije.[2]
Matiša (Matija) Zvekanović (Szabadka,[1] 1913. február 17. - 1991. április 24.) a Szabadkai Egyházmegye első püspöke.[2]
Rodio se 1913. godine.
1913. február 17-én született Szabadkán.
Za srednju je školu izabrao gimnaziju.[2] Bogoslovlje je studirao u Sarajevu.[2]
A gimnáziumi tanulmányait Szabadkán és Travnikon végezte 1924 és 1932 között. Teológiai tanulmányait a szarajevói szemináriumban végezte 1932 és 1937 között.[2]
Nakon što se zaredio, bio je župnikom u Đurđinu (u crkvi sv. Josipa Radnika[4]), Šandoru, Monoštoru i Subotici[2] (u crkvi Uskrsnuća Isusova gdje je bio prvi župnik[5]) i katedrali sv. Terezije Avilske).[6] Dok je bio župnikom u Monoštoru, utemeljen je Zavitni dan, spomen-dan koji se obilježava 13. listopada svake godine.[7]
Pappá szentelése után segédlelkész Szabadka-Györgyen (József a Munkás templom[4]), 1937-ben Szabadka-Sándorba nevezi ki, 1939-ben Bácsba, 1941-től ismét Szabadka-Sándorba, végül Szabadkán lesz plébános.[6]
Za naslovnog biskupa Burce postavljen[1] je 13. studenoga 1955., a dužnost je obnašao do 25. siječnja 1968. godine.[3]
1955. január 13-án kinevezték (Burca) címzetes püspökké.[1]
25. veljače 1956. posvećen je za biskupa.[2][1], posvetio ga je beogradski nadbiskup Josip Antun Ujčić, a suposvetitelji bili su kardinal Franjo Šeper (naslovni biskup Philippopolisa Tračkog) i pomoćni biskup đakovsko-srijemski i naslovni biskup Herakleje Ponteske Stjepan Bauerlein.[1] Od 1958. do 25. siječnja 1968. bio je apostolski administrator za Jugoslavensku Bačku,[3] 1968. izdignute na razinu biskupije (Subotička biskupija), čijim je biskupom bio od 25. veljače,[1] sve do 25. travnja 1989. godine.[3]
1956. február 25-én szentelte fel püspökké Josip Antun Ujčić belgrádi érsek, társszentelő püspökök Franjo Šeper bíboros (Philippopolis in Thracia címzetes érsek) és Stjepan Bauerlein diakóvári-szerémségi segédpüspök (Heraclea Pontica címzetes püspök).[1] A Jugoszláv Bácskai apostoli adminisztratúra élén állt 1958-tól, majd az 1968. január 25-én megalapított Szabadkai Egyházmegye első püspöke. Hivatalát 1989. április 25-ig látja el.[3]
Životopis
Életrajz
29. lipnja 1937. zaredio se za svećenika.[3]
Áldozópappá 1937. június 29-én szentelik Szabadkán.[3]
Matiša Zvekanović
Zvekanović Mátyás
Lajčo Budanović (pravim imenom Ljudevit) (Bajmak, 27. ožujka 1873. - Subotica, 16. ožujka 1958.).
Budanović Lajčo (Lajos) (Bajmok, [1873. március 27. - Szabadka, 1958. március 16.).
Dalji je ujak Bele Durancija.[1]
Duránci Béla távoli nagybátjya.[1]
Rodio se u Bajmaku, 27. ožujka 1873. godine u uglednoj hrvatskoj bunjevačkoj obitelji.
1873. március 27-én született Bajmokon egy igen előkelő bunyevác családba.
Unuk je preporoditelja bačkih Hrvata Đene Dulića[2].
Nagyapja Dulić Đeno.[2]
Osnovno školovanje je imao u rodnom Bajmaku, a srednje škole je pohađao u Subotici i Kaloči.
Az általános iskolát Bajmokon végezte el, a középiskolai tanulmányait Szabadkán és Kalocsán.
U potonjoj je studirao bogoslovlje, a u istom gradu je zaređen za svećenika 24. lipnja 1897. godine.
A kalocsai papi szemináriumban végzi a tanulmányait. 1897. június 24-én szentelik pappá.
Prvotno je službovao kao kapelan u Santovu, Kaćmaru, Subotici, Novom Sadu, Somboru i Baji.
Káplán Hercegszántón, Katymáron, Szabadkán, Újvidéken, Zomborban és Baján.
Potom službuje kao župnik (to je postao 26. srpnja 1912.) u Beregu te od 12. siječnja 1920. u župi sv. Terezije u Subotici.
Béreg plébánosának 1912. július 26-án nevezik ki. A szabadkai Szent Teréz Plébánia plébánosa 1920. január 12-től.
Vatikan ga 10. veljače 1923. imenuje apostolskim administratorom za novoosnovanu Bačku (taj status mu je bio oduzet za drugog svjetskog rata, a ponovno imenovanje je dobio 13. lipnja 1946.).
1923. február 10-én az újonnan alapított Bácskai Apostoli Adminisztratúra élére kap kinevezést, mint apostoli adminisztrátor. A második világháború alatt megfosztották ettől a funkciójától, csupán 1946. június 13-án nevezték ki újra.
Četiri godine poslije, 18. veljače 1927., imenovan je za naslovnog biskupa cisamskog, a posvećen je za biskupa par mjeseca poslije, 1. svibnja..
Négy évvel később, 1927. február 28-án cisamói címzetes püspökké nevezték ki. 1927. május 1-jén szentelték püspökké.
Pored zanesenjačkog rada kojeg je pokazao kao svećenik, isti žar je pokazao kao prosvjetitelj i spisatelj.
Hihetetlen munkabírással rendelkezett nem csupán az egyházi ügyekben, hanem a közművelődés és irodalmi téren is.
Poduzeo je gradnje brojnih crkava.
Számos templom építését kezdeményezte.
Dosta je radio sa vjernicima laicima.
Sokat foglalkozott a világi hívőkkel.
Dao je izgraditi sjemenište Paulinum.
A Paulinum szeminárium felépítését is elrendelte.
Osnovao je brojne institucije i organizacije, a uspostavio je 26. lipnja 1933. i svoju Zadužbinu, radi stvaranja materijalno-novčarske osnovice za rad hrvatskim ustanovama i udrugama.
Számos intézményt és szervezetet alapított. Ezen horvát intézmények működésének anyagi fedezetére alapítványt hozott létre 1933. június 26-án.
Istu Zadužbinu je Budanović utemeljio crkveno-pravno 1941., no rat i poraće u komunizmu (nacionalizacija) su omele registriranje te Zadužbine na civilnom pravnom području, tako da je valjano utemeljena samo za crkveno-pravno područje. Među njegovim željama je bila i ta da sljednici ove Zadužbine, čim to bude moguće, ostvare utemeljenje i na civilnom pravnom području.
Bár az Alapítvány egyházjogi szempontból érvényesen került megalapításra, annak polgári bejegyzése meghiúsult a háború és a kommunizmus miatt.
Lajčo Budanović je 14. siječnja 1934. osnovao Subotičku Maticu, vjersko-kulturnu ustanovu, u kojoj je, i oko nje, sva hrvatska društva (Katolički krug, Momačko kolo) povezao i udružio, radi čuvanja i održavanja narodnog i vjerskog identiteta Hrvata u Subotici i Bačkoj.
Budanović Lajos 1934. január 14-én megalapította a Szabadkai Matica-t, amely magába foglalta a többi horvát társaságokat (Katolikus Kör, Legénykör) abból a célból, hogy megőrizze és ápolja a szabadkai és bácskai horvátok vallási identitását.
Planirao je 1941. otvoriti hrvatsku klasičnu gimnaziju u Subotici.
1941-re tervezte megnyitni Szabadkán a horvát nyelvű kisszemináriumot.
Smatra ga se "ocem" subotičke biskupije, iako je umro prije osnivanja iste 1968. godine.
A Szabadkai Egyházmegye atyjának tekintik, annak ellenére, hogy annak 1968-as alapítása előtt meghalt.
Bio je agilni sljedbenik hrvatskih preporodnih ideja biskupa Ivana Antunovića.
Ivan Antunovića püspök szellemi követője a horvátság újjászületését illetően.
Umro je u Subotici 16. ožujka 1958., a tijelo mu je pokopano u subotičkoj katedrali.
Szabadkán, 1958. március 16-én hunyt el. A szabadkai székesegyházban temették el.
Vaska Zoycheva kći je Danaila Zoycheva i Lyube Zoycheve iz Prilepa .
Vaska Zoycheva a lánya Danaila Zoycheva és Lyuba Zoycheva származó Prilepi .
Njezin otac bio je član prilepskog odbora IMRO-a Huriete, ali je i nakon toga nastavio svoju narodnooslobodilačku aktivnost.
Apja az IMRO Huriete Prilep bizottságának tagja volt, de ezt követően is folytatta nemzeti felszabadító tevékenységét.
[2]
[1]
Dok su Vaskini roditelji radili u Skoplju, 14. listopada 1912. godine kameni most preko rijeke Vardar u Skoplju, srpskog prijestolonasljednika i vođu srpske vojske Aleksandra Karađorđevića djeca su u gradu tradicionalno dočekala s cvijećem.
Amíg Vaska szülei Szkopjében dolgoztak, 1912. október 14-én a városban hagyományosan virággal köszöntötték a szkopjei Vardar folyón át vezető kőhidat, a szerb trónörökösöt és a szerb hadsereg vezetőjét, Aleksandar Karadjordjevicet.
Među njima je i sedmogodišnja Vaska Zoycheva.
Köztük a hétéves Vaska Zoycheva.
Na svoje pitanje „Pa šta si ti?“ („Šta si ti?“), Dijete odgovara „Bugarka!“ („Bugarka!“).
A kérdésére: "Szóval mi vagy?" ("Mi vagy?" "), A gyermek azt válaszolja:" Bugarka! "(" Bolgár nő! ").
Šokiran odgovorom, budući srpski kralj ošamario je djevojku.
A válasz döbbenten a leendő szerb király megpofozta a lányt.
Vijest o tome što se dogodilo izazvala je burne reakcije i neodobravanje u bugarskom tisku i bugarskom društvu i pokazuje da se Srbija ne namjerava pridržavati svojih sporazuma s Bugarskom o teritorijalnoj raspodjeli Makedonije i podvrgnut će makedonske Bugare prisilnoj srbizaciji, i postala važan razlog izbijanja Drugog balkanskog rata, započeo kako bi spasio bugarsko stanovništvo u Makedoniji od srpskih i grčkih zločina.
A történtek híre heves reakciókat és rosszallást váltott ki a bolgár sajtóban és a bolgár társadalomban, és azt mutatja, hogy Szerbia nem kívánja betartani a Bulgáriával Macedónia területi felosztásáról kötött megállapodásait, és a macedón bolgárokat kényszerített szerbizálásnak fogja alávetni, és fontos fontossá vált. oka a második balkáni háború kitörésének., megkezdte Macedónia bolgár lakosságának megmentését a szerb és görög bűncselekmények elől.